
Megcsináltuk. Nem is volt olyan vészes, mint ahogy az embert riogatni szokták.
Sőt, igazából nagyon aranyos év volt és közben megszületett Bonifác is, de ennyire nem akarok előre rohanni.
Katalin, nagyon boldog első házassági évfordulót kívánok neked és maradj ilyen aranyos mindíg!
Ezt az oldalt nem neked, hanem veled csináltam, meg hogy egy év után végre megosztható legyen az emlékek egy része.
Bekezdő lépés: a nászút
Azért ezzel kezdem mert az esküvő után ez volt az első közös dolgunk.

A nászutunkat Ozorán a fesztiválon és a Ráckevei Dunán a kis a Honolulu Staron töltöttük, kicsit elbújva a világ elől. Boldogan hippiztük át az esküvő utáni egy hónapot. Katalin aranyos volt és én is próbáltam rendesen viselkedni. Kati azt mondja sikerült.
Még mindig magázom.
Az esküvő, ahogy mi láttuk…
Ez a második ügy mert jó helyre tenni minden ingert ami az esküvőn ért, egy hosszú folyamat volt.
Sokáig tartott mire mindent feldolgoztunk. Néha még elkap a pozitív „harctéri neurózis”, de ettől sok váratlan helyzettől lett igazán rendhagyó a kis 3 napos esemény. Pont olyan amit szerettünk volna.
Utólag visszagondolva kevés, mások számára észre sem vehető hibával, de mindenképp ránk jellemző módon zajlottak az események. Igazából tényleg jól sikerült, …de azért nem megyünk esküvőszervezőnek. Nehéz szakma ami nem nekünk való.
Nagyon-nagyon köszönjük mindenkinek, aki picit is hozzátett. Kb 140-en voltunk, ha jók a számítások és mindenkit fel kéne sorolnunk. Van akiket többször is :).
Köszi Szülők és család, Schniererék, Tóthék, Vácziék, Bajczikék, köszi Szemetiék, köszi Gödéék és Székelyék, köszi Emi cspata és Tomi , köszi Adri és Balázs, köszi Kata Peti, Áron, minden szomszéd: Edit, Angi, Krisztián, Ivó, Hansi, Robi, Anikó, Laci. Köszi Virág És Gergely, köszi Szódás Pisti, Lángosos Szabi… és akik nélkül ez biztosan nem ment volna: Kántor Csabi, Öcsibácsi és a hivatal , és persze legfőbb segítőink Tünde, Soma tanúink és a többi legjobb barátunk, akik mind ott voltatok.
Amúgy nyilván két hónap szárazság után aznap pont esett az eső. Megijedtem. Majd elkezdtünk szórakozni. Ettől pedig az eső ijedt meg.
A hivatalos videó itt:
A kertiparti fényképei
Elég sok kép de közel sem az összes. Van még pár slágergyanús fotónk.
Ha valamiért mind a 2300 képre kiváncsiak lennétek
akkor Google Drive mappákba gyűjteve itt böngészhető
A még nem idealizált videós, nyersanyag is elérhető
Készül egy szubjektív videó is de még nem sikerült befejezni. Igazából épp csak elkezdtem, mert itt az évforduló és nem maradhatott a fiókban.
… szerintem érdemes megnézni, még ebben nyers, kicsit megszűrt, és káoszos formájában is.
Elég zavaros a nyersanyag, amiből hiányoznak fontos mondatok, mert elfelejtettük megmondani a Videós Gergőnek mit vegyen fel egyben. Így néhány pillanat biztosan hiányzik. Nem forgott állandóan a kamera.
Itt nincs aláfestés beadjuk, a szöveget és a zajokat is. Egyelőre hosszú, de talán majd rövidesen megvágom véglegesre.
Ha érdekel 26 perc dokumentált életkép, akkor itt van a nyersanyag a lenti linkekre kattintva:
SZUBJEKTÍV VIDEÓ V1 normál időrenben
Dávid DRÓNVIDEÓI pedig itt
MEGVAN A SZERTARTÁS SZÖVEGE IS. AZT IS FELTESSZÜK IDE RÖVIDESEN. KÖSZI CSABI ÉS BALÁZS, HOGY ÖSZEADTATOK MINKET.
Nagyon örülünk, és hálásak vagyunk, hogy ilyen különleges esküvőt hozhattunk össze veletek a pincehelyi Szőlőhegyen.
Nagyon szépen köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek. Nélkületek lehetetlen lett volna így megélni azt a néhány napot.
A Meglepetés emberünk is ott volt, Ő most épp 4 hónapos:
Tóth-Schnierer Bonifác
Alias: Krumplikusz

Hárman lettünk
Nem sokkal az amúgy is izgulós esemény előtt derült ki ez az egész gyermeki ügy.
Már az esküvőn is tudtuk, hogy valaki megszületik rövidesen ezért Kati az végig ál-pálinkákat ivott.
Izgultunk, de végig vigyorogtuk az egész terhességet és a szülést is, már amennyire lehet ilyenkor vigyorogni. Lehetett.
2025 március 10-én megszületett Tóth- Schnierer Bonifác. Jól meg fog tanulni olvasni és írni, szegény Tóthschniekával kicsit elbántunk.
Menet közben valahol Marimamával is találkoztak, legalábbis a szivárványok ezt mondják.
Aranyos kiscsávó lett. Azt mondják egy öreg lélek, aki hozzánk akart újra megszületni. Most meg azon jár a kis feje, hogy a fenébe, már megint meg kell tanulnom járni, meg beszélni. Sokat gondolkodik ezen… szerintünk.
Már az esküvőn is jól volt és az utolsó pillanatig, mármint a szülés előtti utolsó pillanatig segített nekünk. Azóta mi segítünk neki. Néha már alszunk is.
A gyermek AI-alapú áttekintése
A Bonifác férfinév latin eredetű, jelentése: „jó sorsú”, „jótevő” vagy „jó akaratú”.
A név a latin „Bonifatius” névből származik, ami a „bonus” (jó) és a „fatum” (sors) szavak összetételéből alakult ki. A magyar népi hagyományban a fagyosszentek egyikeként is ismert.
Reméljük így is lesz ezzel kölökkel.
Egy évesek lettünk, bontjuk is az első borítékot.
Majd mondjuk mi volt benne 🙂
















































































