KATI ÉS GERGELY ESKÜVŐJE PINCEHELYEN

KÉPEK és VIDEO, meg egy kis Bonifác

Programok

Sok izgalmas meglepetéssel készülünk, illetve még bennünk is alakul a pontos program, így egyelőre egy ízelítőt szeretnénk adni abból, mire számíthatsz.

Maga a szertartás és a nagy buli július 20-án, szombaton lesz. Ezen a napon mindenképp számítunk rád, de nyugodtan érkezz már előtte levő nap, és reméljük, még vasárnap reggelire is maradsz, vagy akár tovább!

A pénteki és a vasárnapi napokon be tudsz kapcsolódni a dekorálásba, pakolászásba, rendrakásba is, ha van hozzá kedved. Mi valószínűleg már csütörtökön, sőt, még valószínűbb, hogy egész héten tüsténkedni fogunk a területen. Ha akarsz, gyere te is előbb.

A Nagy Napon a Nepomuki Szent János kápolna előtti területre tervezzük a szertartást a tervek szerint valamikor a kora délutáni órákban. Előtte, mint egy kerti partiban, fűben hempergés, medencézés, szaunázás, tollasozás, tánci, vagy egyéb fakultatív programok lehetségesek.

Ha szívesen készülnél valamilyen program vezetésével, vagy előadással, jelezd felénk, örülni fogunk! Ebben az esetben kérjük, egyeztessünk előre, hogy ügyesen be tudjuk illeszteni a programba, a „ceremóniamester” és mi is tudjunk hozzá alkalmazkodni. Ceremóniamesterünk és Adri a szervezőnk majd kézben tartja az eseményt.

A ceremóniát követően a klasszikus evés-tánc-fotózkodás háromszögére számíts kertiparti hangulatban, azaz itt is folytatódhat a szabad program a táncparketten túl is, amíg bírjuk. A talpalávalót DJ szolgáltatja majd.

Hogy lesz-e menyasszonytánc, csokordobás, és egyéb klasszikusok, arról még nem döntöttünk. Erről, és az ajándékozás menetéről még kicsit később tájékoztatunk Titeket.


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TRANSLATE